Bizony rég született új poszt, és már jó ideje tervezem, hogy beszámoljak a kihagyás okairól. Előrebocsátom, ez most inkább személyes poszt lesz, de úgy érzem, szükség van rá…
A blog rendszeres olvasói tudják, hogy az elmúlt közel fél évet Londonban töltöttem. Marketing szakmai gyakorlaton vettem részt Emesha-nál illetve egy divat- és életmód magazinnál (THE HUB). Jó tapasztalat volt mind a gyakorlatok, mind maga London és sok mindent megváltoztatott bennem a divattal, öltözködéssel és az egész iparággal kapcsolatban.
Mikor megérkeztem az első „sokk” az volt (pedig nyilván tudtam, hogy ez lesz, mégis élőben teljesen más), hogy Londoban tényleg ott vannak testközelben a legnagyobb márkák, akár az utca emberén, akár az üzletekben. Teljesen más az utcakép, de erről már olvastunk sokszor sok helyen: kint mernek öltözködni az emberek, itthon kényelmesebb a szürke észrevehetetlenség. De most nem szeretném ezt fejtegetni… Szóval tényleg eszméletlen volt, hogy csak besétálsz a Harrods-ba és végigtapizod a friss, ropogós, új kollekciós darabokat, melyeket korábban csak a style.com divathét összefoglalóiban láttál. Fantasztikus volt, mikor a magazin szerkesztőségében csak úgy repkedtek a Max Mara, Prada és Dolce&Gabbana táskák, itt egy Marc Jacobs nadrág, ott egy Christoper Kane, vagy épp egy Matthew Williamson ruha. Közben jött a divathét is, ahol több showra is meghívást kaptam: öröm, tombolás, lebegés, igazlom és megint öröm:) Fantasztikus volt élőben ott lenni a helyszínen, fashionisták, fotósok, bloggerek, modellek mindenütt és persze a showk…
Aztán telnek a hetek és valahogy elmúlik az első varázs. Megállsz egy pillanatra, mikor meglátsz két tizenegykétéves lánykát harmincas nőnek öltözve, partysminkben, iPhonnal a kezükben. Döbbenten nézed a szeméthalmot a Primark előtt (és sokszor az üzletben is), ahol mivel olcsó és trendi hetente cserélgetik az emberek a ruhatárukat, így totálisan elértéktelenedik az egész és sokkal inkább hasonlít szemétgyárra, mint ruhaüzletre. Az utcán a punkos lányban inkább már a polgárpukkasztás vágyát semmint az egyéniséget látod, mindezt fokozzák a magazinok, ahol a nemtelen modellek félmeztelenségét művészetként próbálják eladni, végül az i-re a pontot az teszi fel, mikor az egyik fast fashion üzletből bódultan lépsz ki a tömény „kínais” műanyagszag miatt… Tényleg ez lenne a divat egyik fővárosa és maga a divatipar? Sajnos sokszor igen, hisz attól, hogy fizikailag közelebb vannak a minőségi luxusdarabok nem biztos, hogy egyúttal elérhetőbbé is válnak, vagy attól, hogy nagyobb a kínálat, nem biztos, hogy jól választunk. És jött a mély kiábrándultság…
Jó darabig tartott, míg megemésztettem az egészet és ki tudtam emelni végül azt a szeletet, ami mégis feltölt, amit értékesnek látok és szeretek, és persze amiről érdemes írni. Mindebben pedig nagy szerepe volt Emeshának is, akinek ugyan Londonban van a székhelye, származását tekintve mégis a magyar divatipar (ha lehet ilyet írni) méltánytalanul keveset látott szereplője.
Ez az új vonal, amit bennem London felerősített, és amit a blogon keresztül is hirdetni szeretnék pedig a TUDATOSSÁG, így csupa nagybetűvel. Ebben benne van környezettudatosság, testtudat, minőség, érték és stílus egyaránt. Nem vagyok hajlandó a szemétgyár részévé válni. Mindez nem azt jelenti, hogy mostantól mindenki hordjon biopamutot – ebben amúgy nem hiszek. Nem hiszem el, hogy létezik annyi biopamut a világon, amennyit megpróbálnak ezen a néven eladni. Azt sem jelenti, hogy csakis fair trade afrikai anyagokat vásároljunk, hisz mindenkinek más a stílusa, pl.hozzám sem passzol ez a vonal, de hiszem, hogy ha mindenki csak egy picit jobban odafigyel és tudatosabban vásárol, az jót tesz a környezetnek, az utcaképnek és talán sikerül kicsit megfékezni az olcsó és kizsákmányoló távol keleti bérmunka terjedését is. És ehhez tényleg nem kell más, mint egy kis gondolkodás mielőtt a kasszához visszük a 683-dik kis felsőt (amire amúgy egyáltalán nincs szükségünk) csak mert a kirakatban ott virít a SALE felirat. És akkor mi van?!? Kell egy felépített, de legalábbis tudatosan eltervezett gardrób, amit ha úgy adódik, kiegészítünk, de ez nem jelent nonstop vásárlást.
A gondolkodásért cserébe mit kapunk? Egy átlátható és stílusos gardróbot, megtakarított időt és pénzt, és ami talán a legjobb: visszakapjuk a vásárlás örömét és a ruhák értékét! Mennyivel jobb érzés magunkhoz szorítani a régóta kinézett, jól szabott, minőségi anyagból készült, tartós holmikat, amire már jó ideje spórolunk, mint egy fullasztó, műanyag tucatcuccot, ami ott van minden sarkon. Ez nem jelent persze teljes bojkottot a fast fashion üzletek ellen, én is vásárolok ott, a hangsúly az arányokon van.
Szívügyemmé vált ez a tudatosság, a természetes anyagok, a hazai tervezők előnyben részesítése, a minőség keresése mindezzel pedig szemünk, lelkünk, testünk kényeztetése.
És ha már a kényeztetésnél tartunk, a blog neve is módosul kicsit:
Clothes for love…
… and more.
Ahol az „and more” arra utal, hogy szívesen közzéteszek majd gasztronómiával, életmóddal, lakberendezéssel kapcsolatos posztokat is.
Készül az új design is, de nem bírtam kivárni. Újra van bennem kedv, élet és rajongás!
Remélem ezután is a blog olvasója maradsz, sőt egyre többen leszünk, akik hirdetik és képviselik ezt a tudatosságot.
További jó olvasgatást!
